
Nyári akció a napelem panelekre
A napelemek ára 2023 Q2-re elérte a legalacsonyabb szintet, ennél számottevőbb esés már nem várható. Addig se maradjon le róla!
Minek köszönhető az árcsökkenés?
A PV Magazine által megkérdezett szakértők szerint habár az alapanyagok ára inkább emelkedett mintsem csökkent, mégis 2023 első negyedévétől a napelem panelek árának esetében számottevő csökkenés volt tapasztalható. Egyes esetekben 20-30%-os esés is érzékelhető volt.
A kínai modulgyártók elkezdték a termelést fokozni, és megjelent egyre több kis szereplő is a piacon. A nagy TIER-1 gyártók ezt megelégelve elkezdték az árakat leszorítani ádáz árversenybe szorítva a kisebb cégeket. Az ár csökkenésével ráadásul a kereslet is nőtt. A nagy gyártók ennek megfelelően inkább hajlandóak lemondani a nagyobb nyereségről csak azért, hogy a piacot megtartsák és az új megrendelők is náluk landoljanak.
Itt a lehetőség, hogy belevágjon
Amint a nagy cégek kiszorítják a piacon gombamód megjelent kisebb gyártókat, úgy az elmaradt nyereséget is ennek megfelelően szeretnék majd realizálni. Így több szakértő szerint ez egy ideiglenes állapot, a közeljövőben már várható vagy egy kisebb, vagy nagyobb áremelkedés.
Napelem panelek, melyekre kedvező árakat tudunk biztosítani:
RISEN 410W-os félcellás napelem 12 év garanciával, 25 év teljesítménygaranciával
LONGI 410W-os félcellás napelem 12 év garanciával, 25 év teljesítménygaranciával
JINKO 410W-os félcellás napelem 15 év garanciával, 30 év teljesítménygaranciával